Az első országos kövidinka borverseny eredményei

2022. március 25-én Szegeden Dr. Kállay Miklós professzor elnöklete mellett megtartották az első országos kövidinka borversenyt. Az újjáéledő hungarikum fajtaversenyének támogatója volt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a kecskeméti szőlészeti-borászati kutatóintézet és az Elitbor portál. A homokhátság déli részéről elterjedt fajta versenyére négy borvidék (a Kunsági, a Hajós-Bajai, a Csongrádi és a Szabadka-Palicsi) 27 borászat (17 borászati üzem és 10 kistermelő) 42 termékét nevezték. A bírálaton kutatóintézeti szakemberek mellett a Magyar Borszakírók Körének tagjai vettek részt. A rendkívül magas színvonalú versenyt értékelve Kállay professzor úr hangsúlyozta, hogy ez a rendezvény - ahol a kutatóintézet részéről Kővágó Róbert tartott összefoglalót a kövidinkáról - az utóbbi évek legjelentősebb szőlészeti-borászati kezdeményezésének tekintendő. Ezzel egy nagy múltú, a nagyüzemi termeléssel tönkre tett, de immár nagyon ígéretessé vált fajta újra pozicionálása indult el. Kopcsay László, a Budapesti Gazdasági Főiskola marketingprofesszora, borászati szakíró szerint ez a verseny megteremtette a lehetőségét egy új brand megteremtésének. Kovács Pál, a Debreceni Borozó kiadója, borszakíró azt a kérdést tette fel, hogy „Ha ilyen szép kövidinkáink vannak, miért iszunk sauvignon blanc-t ?”.

Konklúzióként kimondatott, hogy jövőre is megrendezik Szegeden az országos fajta-borversenyt, előtte pedig, még idén ősszel bemutatkoznak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen a legjobb kövidinkák és termelőik.


aranyérmes borok>