Kemenczés Borház

Cegléd

A ceglédi Kemenczés Borházat 2014-ben alapította három jóbarát, Kemenczés Benő, Kogler Mihály és Sánta Zoltán.

A pincészet alapítása nem volt előzmény nélküli, Kemenczés Benő huszonöt év hobbi borászkodás során gyűjtötte a tapasztalatokat, amelyet most a Kemenczés Borház szakmai irányításában tud hasznosítani. Mihály és Zoltán pedig az üzleti tevékenységet felügyelik, illetve a borászat ügyes-bajos ügyeit intézik. Borházunkban előzetes egyeztetés után nyitvatartási időn kívül is van lehetőség van kóstolásra, vásárlásra. Reméljük, hogy hamarosan a fogyasztóink között köszönthetjük!

Hitvallás
"Minden a szőlőben dől el, nekünk csak az a dolgunk, hogy ne rontsuk el, amit a természet megalkotott." – Kemenczés Benő

Kemenczés Rajnai rizling 2016: "Ennél a bornál az árkategóriához képest maximális igényességet figyelhettünk meg, ugyanis rajnais palackban és DIAM dugóval lezárva került forgalomba. Frissen palackozott tétel. Élénk savai vibrálnak a szájban, a maradék cukor pedig szépen alkotja teljes egésszé az élményt. A kóstoló csapat egyértelműen a legjobb vételnek állapítja meg a sorból." – Truly About Wine, 2017 július

A szőlőfeldolgozás a ceglédi borházban történik, a tárolás pedig a ceglédberceli érlelőpincében. Rosé és fehérboraink reduktív módon, tartályos erjesztéssel és érleléssel készülnek, míg az Olaszrizling és Szürkebarát részben fahordós érlelést is kap. Vörösboraink egy-két hét héjon erjesztés után minőségi 225 és 300 literes magyar fahordókban érlelődnek (Trust, Európai Kádár és Budapesti Kádár). Kínálatunkban folyó és palackozott bor is megtalálható.

Elérhetőségek:

2700 Cegléd, Kossuth Lajos u. 24.
+36 30 537 3942
info@kemenczesborhaz.hu
www.kemenczesborhaz.hu
www.facebook.com/kemenczesborhaz