Szerencsés Borház
Kiskunhalas

Az ember fiatalon még karrierre vágyik, később családra, majd miután kirepülnek a gyerekek, nyugalmasabb életritmust keres. Ekkor, 2017-ben vettünk a férjemmel egy tanyát, ahol gazdálkodtunk, állatokat tartottunk és csak úgy éltünk, a természettel karöltve. A ház vásárlással járt egy "kisebb" 8 ha mennyiségű szőlő ültetvény is, amivel az első években még nem nagyon tudtunk mit kezdeni.
Szerencsénkre a családunk felmenői között elég sok szőlész-borász volt, így nem volt nehéz a döntés, hogy foglalkozzunk komolyabban az ültetvényekkel. Édesanyám, aki maga is közel 30 évet töltött szőlészetben, egy éven keresztül tanított, hogyan kell az ültetvényt gondozni, kezelni, hogy a lehető legjobb minőséget szüretelhessük. Sokat köszönhetünk neki és mindig hálásak leszünk a rengeteg ötletért, útmutatásért, amivel elindítottuk a szőlészetet, majd a borászatot.
Kiskunhalason a Török erdő mellett létrejött borászatunkban a hagyományokra épített, a Kunsági Borvidékre jellemző tulajdonságokkal felruházott, kitűnő minőségű borokat készítünk. Hamarosan elkészülő Szerencsés Borházunk és Török-erdő vendégházunk hozzájárulnak, hogy az ide látogató vendégeink borainkat nyugodt, csodás környezetben, a természettel körülölelve, mindemellett kényelmük teljes kiszolgálásával tudják elfogyasztani.
ÍZ ÉS ÉLMÉNY
Olyan Borházat és Török erdő vendégházat hozunk létre, melyben nem csak szívesen jönnek vendégeink, de egyedülálló élményekkel gazdagodva távoznak.
Az első szüret és az első árbevételek vezettek oda, hogy valamit kezdeni kellene a terménnyel, feldolgozott formában kellene saját magunknak értékesíteni. A feladatra ugyan még nem álltunk készen, de egy jelnek tekintettük, hogy éppen ekkor kijött egy borászati pályázat is. Ezt is megpályáztuk. Mindeközben én már szőlész – borász képzésre jártam, hogy a feladatot el is tudjam végezni. Megnyertük. Újabb versenyfutás az idővel. Építkezés, eszközberuházás, elszámolások.
Megérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor tanárom és főborászunk Simonyi Zoltán segítségével – mert hát az első évben csak nem vállalok be egyedül egy teljes borászatot- elkészültek első boraink. Végig izgultuk a teljes időszakot, de az Irsai Olivérünk rögtön ezüstöt kapott az Országos újbor versenyen. Cserszegi fűszeresünk és a Kunsági Válogatásunk is kitűnően szerepeltek a Bornapokon, ahol debütáltunk immár, mint Szerencsés Borház.
Elérhetőségek:
6400 Kiskunhalas, Alsószállás puszta 934/6.
+36 70 382 7799
hello@szerencsesborhaz.hu
www.szerencsesborhaz.hu
www.facebook.com/szerencsesborhaz
