A peronoszpóra, a késői fajtákban, még mindig jelentős veszélyként leselkedik a szőlőre. Az elmúlt héten újabb fertőzési ciklus indult el peronoszpóra esetében. Ennek tünetei a napokban fognak megjelenni. Elsősorban a felső, vitorla alatti fiatal levelek fertőződhetnek erősen. A leveleken megjelent tüneteket vegyük komolyan, mert a későbbiekben a levek fonáki részén képződő ezüstszínű penészgyepről a konidiumok lemosódnak a fürtökre és a továbbiakban a bogyók károsodása is elkezdődhet.

Azokon a helyeken, ahol a lisztharmat jelen volt év közben az ültetvényben, ott lisztharmat ellen még kell a felszívódó szereket használni, mert ezeken a helyeken csak kénnel védekezve a fiatal lombot nem tudjuk megvédeni a fertőzéstől. A fiatal lomb védelme azért fontos, mert 1 hónap múlva ezek a levelek fogják ellátni az éréshez szükséges tápanyaggal a fürtöket.

Általában azonban a többi fajtában a mostani időszaktól már a kontakt (réz és kén) készítmények használata elegendő. A többségében zsendülő bogyókat tartalmazó fürt már nem fertőződik tovább.

tovább>

A párás, fülledt időjárásban a betegségek erősen veszélyeztetnek. Ezek most a legfontosabb jellemzői a szőlő növényvédelmének. A mostani időszakban még jelentős veszély leselkedik a szőlőre. Az elmúlt napokban új fertőzési ciklus indult el peronoszpóra esetében. Ennek tünetei az elkövetkező napokban fognak megjelenni. Bár a jól védett ültetvényekben szép a szőlő, még mindig erős védelmet kell folytatni. Még nem lehet átállni a kontakt készítményekre. A felszívódó szerek használata indokolt az új fertőzések megelőzésében/megállításában. Ez főleg a peronoszpórára igaz.

tovább>

Az elviaszosodott felszínű bogyóállományt már egyre kevésbé fertőzik a gombabetegségek, ami csak általában igaz. A jelenlegi időjárás a lisztharmat számára kiemelkedően kedvező. Sok termelő a folyamatos kezelések ellenére is azt tapasztalhatja, hogy az érzékenyebb fajtákban a betegség továbbra is terjed. Az erősebben fertőzött helyeken azonnal védekezni kell. Elsősorban a kontakt készítmények (meptildinokap és kén)  áztatás-szerű használata állíthatja meg a fertőzést. A kontakt szerekhez társított felszívódó szereknek a további fertőzések kialakulásának megelőzésében van jelentősebb szerepük.

Tovább>

A párás levegő a lisztharmat számára nagyon kedvező. Egyes fajtákban, Chardonnay, Rizlingfélék, Kék Oportó, Kékfrankos, Kadarka erős lisztharmat-fertőzések alakultak ki. A fertőzött helyeken azonnal védekezni kell. Elsősorban a kontakt készítmények áztatás-szerű használata állíthatja meg a fertőzés továbbterjedését. A kontakt szerekhez társított felszívódó szereknek a további fertőzések kialakulásának megelőzésében van jelentősebb szerepük. Lisztharmat ellen, az olyan ültetvényben, ahol évek óta ugyanazzal a készítménnyel permetezünk, és  - ennek ellenére - a lisztharmat előretörését figyeljük meg, haladéktalanul váltsunk készítményt, mert lehet, hogy kezdődő vagy kialakult rezisztencia az oka a részbeni/teljes hatástalanságnak. A betegségek számára jelenleg nagyon kedvező időjárás miatt, folyamatosan - 7-10 naponta - folytatni kell a kezeléseket.

Tovább>

A tervezetteknek megfelelően, még júniusban döntést hozott a Miniszterelnökség az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázatokról.

A keretet 68 milliárd forintra megemelve, a jogosult kérelmek 92%-a támogatásban részesült.

tovább>http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/a-keretet-68-milliard-forintra-emelte-es-dontott-a-miniszterelnokseg-az-akg-palyazatokrol

A párás levegő a lisztharmat számára nagyon kedvező. A Térségben lisztharmat-járvány van. Sok termelő a folyamatos kezelések ellenére is kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy az érzékenyebb fajtákban alig lehet megfékezni a betegség további terjedését. Egyes fajtákban, mint a Kék Oportó, Kékfrankos, Kadarka, Chardonnay és a kevésbé jól védett ültetvényekben igen erős lisztharmat-fertőzések alakultak ki. Elsősorban a bogyókon tapasztalhatók erős fertőzések. Az érzékeny fajtákban a folyamatos védekezések ellenére is erősödik a lisztharmat. Az erősebben fertőzött helyeken azonnal védekezni kell. Elsősorban a kontakt készítmények (kén, meptildinokap) áztatás-szerű használata állíthatja meg a fertőzést. A kontakt szerekhez társított felszívódó szereknek a további fertőzések kialakulásának megelőzésében van jelentősebb szerepük. Lisztharmat ellen, az olyan ültetvényben, ahol évek óta ugyanazzal a készítménnyel permetezünk, és  - ennek ellenére - a lisztharmat előretörését figyeljük meg, haladéktalanul váltsunk készítményt, mert lehet, hogy kezdődő vagy kialakult rezisztencia az oka a részbeni/teljes hatástalanságnak.

Tovább>

Rendkívül párás a levegő. Az esti, 9-10 óra körüli időszakban, a meteorológiai állomások által mért adatok szerint, 80 %-fölé emelkedik a páratartalom. Ez a folyamat az éjszakai órákban tovább folytatódik, és éjfélre eléri a páratartalom a 85-90%-ot. Délelőtt 9 - fél 10-körül esik vissza 70% alá a páratartalom. Napi átlagban 10-12 órán át 70% feletti a levegő páratartalma. Ez az alapja és magyarázata a lisztharmat erős fellépésének. Egyes fajtákban, Kék Oportó, Kékfrankos, jelentős lisztharmat-fertőzések alakultak ki. Elsősorban a bogyókon tapasztalhatók erős fertőzések. Az erősebben fertőzött helyeken azonnal védekezni kell.

tovább>

A kánikulai melegben a rendkívül erős UV sugárzás miatt a gombabetegségek visszaszorultak. Lisztharmat-veszélyes az időjárás, de a gomba egyelőre nem támad ebben az időjárásban. A hajtásnövekedés rég nem tapasztalt ütemű. Az erős növekedés miatt igen nehéz a hajtások elhelyezése a támrendszerben. Sok helyen már kinőtte a huzalsort a hajtás, csonkázni kellene, de a korai csonkázás erős, robbanásszerű hónaljhajtás növekedést eredményez, amely besűrűsödő lombozathoz vezet. Ez a későbbiekben biztosan növényvédelmi problémákat fog okozni. A gombabetegségeknek a jelenlegi időjárás nem kedvez. Az erős sugárzás és nagy meleg nem készteti gyors szaporodásra a gombabetegségeket. A meleg és aszályos körülmények ellenére egyes helyeken és fajtákban megjelentek a peronoszpóra tünetei. A leveleken tapasztalhatók a tünetek. Számuk egyelőre csak kevés. Peronoszpóra ellen a felszívódó készítmények használata javasolt. A felszívódó hatóanyag mellett mindenképpen szerepeljen a folpet hatóanyag vagy folpet tartalmú szerkombináció. A peronoszpóra elleni hatása mellett a botritisz ellen is véd. A már lappangó, levélen olajfoltot mutató fertőzéseket akkor kezeltük sikeresen, ha a fonáki részen nem történik sporuláció, a sikeres kezelés hatására a gomba nem tud szaporítóképleteket fejleszteni. Az olajfoltok szárazon "kiégnek". Várható, hogy a következő napokra előrejelzett meleg, száraz időjárás hatására a peronoszpóra és a lisztharmat sem erősödik tovább. Az előrejelző programok jelenleg a lisztharmatot mutatják jobban veszélyesnek. Azt gondolhatnánk, hogy ilyen körülmények között elég lehet most a réz és a kén hatóanyag a gombás betegségek ellen. Ez csak addig igaz, ameddig nem érkezik egy nagyobb zápor, amely gyökerestől megváltoztathatja a helyzetet. Ilyen esetben azonnal felszívódó készítményekkel kell permetezni, mert a meleg, záport követő fülledt időjárásban a betegségek gyorsan "berobbanhatnak" az állományokban. A szőlő a betegségekre a legfogékonyabb/legérzékenyebb fenológiában van, a betegségek pedig már bent vannak az állományokban, az átlaghőmérséklet magas. Ilyen helyzetben meglepően gyorsan tudnak szétterjedni a gombás betegségek csapadékot követően a szőlőben.

tovább>

A Duna Borrégió Tanácsa, valamint a Duna Borrégió Borút Egyesület közös szervezésében 2017. július 13-án (csütörtökön) 17,00 órakor a Hajósi Barokk Kastélyban kerül sor a 2017. évi Duna Borrégió és Hajós-Bajai Borvidék  borversenyének eredményhirdetésére. Az eseményen sajtótájékoztató, állófogadással egybekötött borkóstoló lesz a Duna Borrégió aranyérmes boraiból (több mint 40 tétel).

 

Kérjük részvételi szándékát jelezze a 79/421-125, vagy Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elérhetőségeken 2017. július 11-ig.

 

eredmények

 

A virágzás után, a betegségek számára jelenleg nagyon kedvező időjárás miatt, folyamatosan - 7-10 naponta - folytatni kell a blokkszerű kezeléseket. A készítmények közül a legerősebb hatásúakat válasszuk: ez lehet valamelyik strobilurin, ezen kívül felszívódó szerek kombinációjával is permetezhetünk. A strobilurinok ebben az időszakban, amikor még nem alakulnak ki erős járványok, kifejezetten javasoltak. A levélre vagy bogyóra kerülő fertőző spórát pusztítják. Ez mellett  - és ez az egyik legelőnyösebb tulajdonságuk - a többi szernél hosszabb a hatástartamuk. Nem mozognak gyorsan, nem erős gyógyító hatásúak, de "állóképesek". A fertőzés előtt kijuttatva őket hosszú ideig képesek védeni az egészséges állományokat. A lényeg, hogy erős védelemmel lássuk el a szőlőt, hogy a virágzás utáni időszakban a gombabetegségek támadása visszatartható legyen. Mind a gombaölő mind a rovarölő szerek kijuttatásánál ügyeljünk a jó fedettség elérésére. A mostani időszakban hektáronként 300-350 l víz körüli mennyiséggel lehet jó fedettséget elérni. Lehetőség szerint kerüljük a nagy vízmennyiséggel történő permetezést. A nagy, 500-600 liter víz/ha, vízmennyiséggel történő permetezés "híg" permetlé-oldatot ad, amely még tovább "hígulhat" a szőlő erős növekedése és új lombképződése miatt. A hónaljhajtások megjelenése és fejlődése is jelentősen növeli ilyenkor az új lombfelületet. A "töményebb" permetlé használat - az erős növekedés leállásáig - javasolt.

tovább>

A lisztharmat levéltünetei egyre több helyen jelennek meg az ültetvényekben. A peronoszpóra levéltüneteit is már megtaláltuk néhány, még az idei évben nem permetezett, tőkén a Térség ültetvényeiben. A virágzás alatt, a betegségek számára jelenleg nagyon kedvező időjárás miatt, folyamatosan - 7-10 naponta - folytatni kell a blokkszerű kezeléseket. A készítmények közül a legerősebb hatásúakat válasszuk: ez lehet valamelyik strobilurin, ezen kívül felszívódó szerek kombinációjával is permetezhetünk. A lényeg, hogy erős védelemmel lássuk el a szőlőt, hogy a virágzás alatti és utáni időszakban a gombabetegségek támadása visszatartható legyen.

tovább>

A meleg időjárás intenzív fejlődésre sarkallta a szőlőt.  A meleg napok hatására több helyen megindult a virágzás, és várhatóan a továbbiakban is megmarad a gyors ütemű virágzás. Jelenleg az ültetvényekben fekvéstől és fajtától függően 10-25%-os virágzás van a Térségben. Bár alapvetően az időjárás a lisztharmat terjedésének kedvez, a peronoszpóra számára is jó "előkészületi időszaknak" számít az elmúlt hét időjárása. Csapadék érkezése esetén gyorsan és erősen felléphet a betegség, akár már a virágzás alatt, ami igen veszélyes a kötődő kis bogyókezdeményekre nézve.

tovább>


A peronoszpóra tavalyi fertőzését követően jelenleg is folyamatosan tart a tavalyi levélmaradványok szétesése a talaj felszínén. Ebből szabadulnak ki a fertőző oospórák. Ezek fertőzik a lombozatot és a fürtöket. Az első levéltünetek napokon belül megjelenhetnek a Térség ültetvényeiben. Az elmúlt időszakban számottevő csapadék esett a Térségben. A számottevő csapadék miatt, a csapadékos napokban biztosan újabb fertőzési hullám indult el nemcsak a peronoszpóra, de a lisztharmat esetében is. Néhol, még csak nagyon ritkán, de már találni lisztharmat primer fertőzéséből származó levélfoltokat, amelyek ilyen korai időszakban még csak inkább halványbarna, matt levélfelszínű kis kiterjedésű foltok. A betegségek megjelenése, illetve a számukra jelenleg nagyon kedvező időjárás miatt haladéktalanul meg kell kezdeni a blokkszerű kezelések első fordulóját. A készítmények közül a legerősebb hatásúakat válasszuk: ez lehet valamelyik strobilurin, ezen kívül felszívódó szerek kombinációjával is indulhatunk. A lényeg, hogy erős védelemmel lássuk el a szőlőt, hogy a virágzás alatti időszakban a gombabetegségek várhatóan erős támadása visszatartható legyen. A peronoszpóra a még nem virágzó fürtöket ilyenkor tömegesen támadhatja, ami jelentős kárt okozhat.

Tovább>