- Részletek
- Találatok: 12867
SZABÁLYZAT "A kunsági bor a mindennapok bora" jelmondat és a borvidék logojának használata A Magyar Szabadalmi Hivatal 160256 számon " a kunsági bor a mindennapok bora " szlogent, továbbá a 160250 számon a borvidék logoját védjegy oltalomban részesítette. A védjegy használatát a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa az alábbiak szerint szabályozza: 1. A védjegy használata pályázat útján nyerhető el. 2. A pályázatot a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsához kell benyújtani a mellékelt űrlapon. 3. A védjegy használata: a) A Kunsági borvidék eredetvédett termőhelyének ültetvényén termett, védett eredetű bor esetében a logo használata kötelező. 4. A megjelölni kívánt termék tétellel azonos mintáját a tervezett kiszerelésben be kell mutatni a Borvidéki Borminősítő Bizottságnak az általa megadott határidőre. A mintához csatolni kell az OBI minősítési bizonyítványt. A Borvidéki Borminősítő Bizottság minősíti a bormintát, és a véleményezi a tervezett kiszerelést. 5. A Borvidéki Borminősítő Bizottság javaslata alapján a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Igazgatóválasztmánya engedélyezi a védjegy használatát. 6. A Kunsági Borversenyen kiemelkedően szereplő forgalmi borok termelőit a Borvidéki Borminősítő Bizottság felkérheti a pályázatok benyújtására. 7. A Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Igazgatóválasztmánya megvonja, megvonhatja a védjegy használatát, ha: a) A védjegy használatára jogosult nem a pályázatának megfelelően jár el a logo és a szlogen használatában, 8. A védjegy jogosulatlan használója ellen a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa eljár az illetékes bíróságnál. 9. A védjegy használata térítésmentes. 10. A Szabályzatot a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának Igazgatóválasztmánya a 19/2000. számú határozatával hagyta jóvá. Melléklet:
A szlogen és logo (továbbiakban védjegy) jogosultja: Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa.
Eredményes pályázat alapján használható a védjegy:
b) A Kunsági borvidéket bemutató kiállításokon, ankétokon, konferenciákon és egyéb szakmai rendezvényeken, termékismertetőkön és egyéb reklám célú kiadványokon.
c) A Kunsági borvidéken termett borok palackján megkülönböztető megjelölésére használható együttesen vagy külön - külön az alábbi feltételeknek való megfelelés esetén:
- A védjegy azon asztali-, tájborok, meghatározott termőhelyen termett minőségi borok, habzóborok, pezsgők (továbbiakban termék) esetében alkalmazható, melyet közfogyasztásra forgalomba hozzák.
- A termék előállítása során a többször módosított 1977. évi CXXI. törvény szerint jártak el.
- A terméket az OBI megfelelőnek minősítette.
- A védjegy használatát a Borvidéki Borminősítő Bizottság javaslatára a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Igazgatóválasztmánya engedélyezte.
- A pályázóval szemben a 6. pontban felsoroltak nem állnak fenn.
b) A termelő által forgalomba hozott termék minősége eltér a Borvidéki Borminősítő Bizottság által minősített tételtől,
c) A védjegy használatára jogosult termék forgalmazása során a Borvidéki Borminősítő Bizottság által is igazolt minőségi kifogás merült fel a forgalmazók vagy a fogyasztók részéről,
d) A védjegy használatára jogosulttal szemben borhamisítási ügyben eljárás indult,
e) A védjegy használatára jogosulttal szemben csőd vagy felszámolási eljárás van folyamatban,
|
162250 számú színes, ábrás védjegy
|
160256 számú jelmondat védjegy
|
|
 |
 |
- Részletek
- Találatok: 8104
A borvidék tisztségviselői és elérhetőségük:
Elnök: Frittmann János, telefon: +36309255701
Titkár: Galambosné Baka Andrea, telefon: +36704898666
A Hegyközségi Tanács irodája:
Cím: 6230 Soltvadkert, Szentháromság utca 11.
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- Részletek
- Találatok: 8766
A borvidék jellemző szőlőfajtái
A borvidéken termesztett szőlőfajták 81,61 %-a fehérbort ad, a 18,39 %-a pedig rozé, siller vagy vörösbor készítésére alkalmas.
Fő fajták: Bianca, Cserszegi fűszeres,Kékfrankos. Aletta
A borvidék fajtáinak megoszlása letölthető Itt>
A borvidéki fajtalista letölthető itt>
A borszőlőfajták státusza letölthető itt>
- Részletek
- Találatok: 7491
Van bor a nap alatt
A borvidéken kiváló minőségű Irsai Olivér, Cserszegi fűszeres, Olaszrizling, Ezerjó, Arany sárfehér, Rajnai rizling, Generosa bort készítenek. A vörösborok közül pedig kiemelkedik a Kadarka, Kékfrankos, de a Zweigelt, Cabernet franc, Cabernet sauvignon fajtákról sem szabad elfelejtkezni. A kunsági rozé borok frissességükkel és gyümölcsösségükkel emelkednek ki.
Kunsági borvidék ismertsége a fogyasztók körében nagy, amit elsősorban a könnyedebb, gyümölcsös, illetve illatos, muskotályos borokkal alapozott meg. Az ökológiai környezet - elsősorban a homok talajoknak köszönhetően - jelentős hatással van a borok jellemzőire. Ez a tipikusság elsősorban a gyorsabban fejlődő, általában könnyű, kisebb savtartalmú, lágyabb, gyors sav-fejlődésű, az évjáratok többségében mérsékelt alkoholtartalmú borokban jelenik meg. A borok, a homokos talajra jellemzően kisebb ásványi anyag tartalmúak. A termőhely borai elsősorban rövidebb érlelésre és korábbi elfogyasztásra javasoltak. Az ökológiai környezet számos, ehhez a termőhelyhez kötődő hagyományos fajta elterjedését eredményezte (Ezerjó, Kadarka, Kövidinka, stb.). A fajtatipikusság a válogatott szüret alkalmazásával fokozható. Egyes évjáratokban a szőlők különleges értékeket produkálnak. A túlérett és a töppedt termésből alkoholban gazdag, telt, testes borok készíthetők, melyek minősége az érlelés során tovább növekszik. A könnyű, friss borok kiváló alapanyagául szolgálnak a pezsgő és a szén-dioxid hozzáadásával készült gyöngyöző boroknak.
A Kunsági borvidéken telepített szőlőültetvényekben az őshonos, és újonnan nemesített magyar szőlőfajták a meghatározóak.
- Részletek
- Találatok: 8195
Történelmünk
A rómaiak uralma idején az Alföld legnagyobb része senki földje volt. Sem a rómaiak idejében, sem pedig a honfoglalás idejéig az Alföldön élő őslakosok társadalmi fejlettsége nem volt olyan fokon, hogy a kedvező talajtani és éghajlati tényezők ellenére a fejlettebb gazdasági kultúrát igénylő szőlő meghonosodjon. A honfoglaláskor a magyarok letelepülése törzsenként történt. A törzsek egymás között felosztották a meghódított területet, vele együtt annak lakóságát, és az őslakókkal, mint rabszolgákkal műveltették a földeket. A hódító magyar nép az őslakossággal hamarosan benépesítette az Alföldet. Első okleveles emlékünk az alföldi szőlőkről egyidősnek mondható Kecskemét város betelepülésével. Hanusz István a Borág és nedűje című könyvében írja: " a magyar alföldi Tisza partján a Tős nevű erdő fáira óriási szőlővenyigék kapaszkodnak Kecskemét határában. Ezt a venyigés ligetet Árpád szőlőjének nevezi a nép. Holott ez csak maradványa lehet annak a felső-alpári szőlőnek, melyet Géza királyunk adománylevele 1075-ben emleget." I. Géza a Garam melletti Szent-Benedek apátságot alapítván többek között Felső-Alpárt az apátságnak adományozta. A Benedekrendiek reguláinak intézkedéseiből tudjuk, hogy a borfogyasztást külön szabályozták. A napi borjárandóság a rend tagjainak jogai közé tartozott. Ennek tulajdonítható, hogy az újonnan kapott területeken a szőlőtermesztést felkarolták, és szükségleteiket részben a saját termésből, részben a tizedekből helyben fedezni tudták. Az Alföld őslakossága és a honfoglaló magyarok jól megfértek a homokkal. Mezőgazdasági és kertészeti művelésre csak az igazi televény földeket törték fel. A homokot nem bolygatták. Feltételezhető, hogy a szőlő és gyümölcs termesztése ebben a korban a folyók mentén történt. A Duna magyarországi szakaszán számos gyümölcsös szigetet tartottak nyilván, és ezekben a szigetekben nem csak termékeny ősgyümölcsösök tenyésztek, hanem szőlő is. Az Alföld másik nagy folyója a Tisza. A tiszaháti ártéri szilvások, almások mellett megtalálható volt az erdei gyümölcsként gyűjtögetett ligeti szőlő is. IV. Béla király idejében (1235-1270) keletről a tatár hordák elözönlötték az országot. A lakósság a mocsarakba menekült, a tatár a falvakat felégette, a kerteket feldúlta. A nép egy része biztosabb vidékre költözött. A városok, falvak romokban hevertek, a gazdaságok gazdátlanná váltak. 1243-44-ben a betelepülő kunok és jászok lettek a terület új lakói. A tatárveszedelmet az Alföld szőlőültetvényei hamarosan kiheverték. Feltételezhető, hogy a szőlőterület a tartárjárás következtében nem csökkent, sőt a kunok betelepítését követően nőtt is. A bor ősidők óta nemcsak élvezeti cikk, hanem gyógyszer is. A tatárdúlás következtében fellépő járványok és az Alföld egészségtelen viszonyainak tudható be, hogy a lakósság fáradságot nem kímélve igyekezett beszerezni borszükségletét. Az alföldiek szőlőföldeket vásároltak a Szerrémségben, Dunántúlon vagy Tokajban. Az itt termett boraikat további borvásárlásokkal egészítették ki, saját fogyasztásukra, de kereskedtek is vele. A XIV. század végén és a XV. század elején elkeseredett harcot folytattak az alföldiek az idegenben levő szőlőföldjeikért és azért, hogy a hazaszállított borokat útközben minél kisebb vámok sújtsák Aki nem tudott idegenben szőlőbirtokhoz jutni, kezdett helyben, az alkalmas dombokra szőlőt telepíteni. A szőlőtermesztés ez időben az Alföldön kezdett a borkészítés felé eltolódni. A korabeli oklevelekből már az itt termett bor minőségére is találunk utalást. Horváth Mihály írja egy 1842-ben megjelent munkájában: Az Anjouk és Hunyadiak idejében tovább fejlődött és gazdagodott az Alföld szőlőterülete. Így alakultak ki az alföldi falvakat és városokat körülvevő gyümölcsfákkal tarkított szőlőskertek. A magasabb fekvésű dombok humuszos talaja igen alkalmas volt a szőlő termesztésére. A török háborúk és a török hódoltság ideje nagy megpróbáltatásokat hozott az Alföld népére. Mohács előtt a vidék virágzó gazdasága a hódoltság alatt elpusztult. A török uralom kezdetén, alig fél évszázad alatt, a kultúra semmivé vált, a vidék műveletlen vadonná változott. A török hódítás következtében az életben maradt lakósság elmenekült, csupán néhány város pár ezer lakója maradt meg otthonában. A török időkben került a termesztése számos étkezési szőlőfajta is. Az alföldi városok látták el II. Rákóczi Ferenc seregeit szőlővel és gyümölccsel. Kecskeméti kimutatás szerint a fejedelemnek minden évben több szekérre való küldeménnyel kedveskedtek. Az Alföld elvadulása és a homok előretörése állandóan nőtt. A XVIII. század végén az Alföldön erőteljes sivatagosodás indult el. Az országgyűlés is sokat foglalkozott a futóhomok kérdésével. Az Alföld lakóssága ösztönösen rájött, hogy a homok megkötésének a leghasznosabb növénye a szőlő. A homok alatt mindenütt megtalálható a lösz, melyben a mélyen gyökeresedő szőlő igen jó táptalajra talál. A homoki szőlőtermesztés iránti előítéletek megszüntetésében nagy szerepe volt a kecskeméti Állami Miklós-telepnek. Bár a telep 1883. évi felállításának nem az volt a célja, hogy az Alföldön a minőségi szőlő- és bortermelést növelje, mégis e telep létesítésének köszönhető, hogy alig fél évszázad alatt az Alföld szőlőterülete négyszeresére növekedett. Törvényes intézkedések egész sora, adómentességgel és kedvezményekkel segítette elő a homoki szőlők telepítését. Jó tőkebefektetésnek ígérkezett az Alföldön a szőlőtelepítés. Gomba módra szaporodtak el a 80-100 holdas telepek. Egyes községekben nagyvállalkozók alakítottak ki összefüggő mintagazdaságokat. Ilyenek voltak a Svájcból ide települt szőlőtermesztő Wéber Ede, aki a Helvéciai telepet létesítette, vagy a Kláber telep, Platter telep stb. A telepítések termőre fordultával a termés elhelyezése évről-évre komoly erőfeszítéseket igényelt. A szakszerű feldolgozás, borkészítés és tárolás biztosítására a MASZOBSZ pince hálózatot létesített az 1930-as években. Ezek a 10-15 ezer hl-es pincészetek közpinceként működtek és biztosították a termés elhelyezését. A pincék ma is megtalálhatóak a borvidék városaiban, falvaiban. A második világháború időszakában a szőlő- és bortermelés színvonalában a munkaerő és termelő eszközök hiánya miatt további hanyatlás állott be. 1957-től kezdődően megindult a második szőlőrekonstrukció, mely a II. ötéves terv időszakában zajlott le. Ekkor alakultak ki az állami gazdaságok szőlőgazdaságai, melyek koncentráltan 500-1.500 ha ültetvényi felületükkel a nagy volumenben előállítható, egységes minőségű árualap termelés feltételeit teremtették meg. A telepítéseket követően a kor színvonalának megfelelő borászati üzemeket építettek, melyek alkalmasak voltak a termés feldolgozására, és a borok belföldi és export értékesítésére. A II. ötéves terv rekonstrukciós ültetvényei az elhibázott fajtapolitika, és a rossz termőhely kiválasztás következtében részben kipusztultak, részben gazdaságtalanná vált művelésük és kivágásra kerültek. Az 1990-es évek elején a piaci viszonyok gyökeresen megváltoztak, az addig korlátlannak tűnő lehetőségek megszűntek és a borok jelenős része eladatlanná vált. A készletek finanszírozása a bankkamatok emelkedése következtében megoldhatatlan probléma elé állította a borászati vállaltokat. Többségük emiatt csődbe ment. A kormányzati politika lehetővé tette a termelők részére az adómentes boreladást. A helyi termelők átlátva a borértékesítés problémáit közvetlen értékesítésbe kezdtek és így vezették le a pincékben felhalmozódott készleteket. Egyes vállalkozók kihasználva a törvényes szabályozás gyengeségeit, feketekereskedelmet folytattak, és extraprofitot realizálnak. A szőlőültetvényeket ért fagy, aszály és a piaci bizonytalanság következtében számottevő telepítés nem volt a térségben. A gazdaságosan nem művelhető területeket a termelők elhagyták, így a termőszőlő területe csökken. Szerző neve és hivatali beosztása: Keresztes József tudományos tanácsadó
A borvidék területén folyó szőlőtermelés első írásos dokumentuma a Garamszentbenedeki apátság 1075-ből származó alapítólevele, melyben I. Géza király a Felső - alpár (ma Lakitelek és Szikra) és kürti (ma Tiszakürt) szőlődombokat az apátságnak adományozta. A török időkből Kecskemét város fennmaradt jegyzőkönyveiben találhatunk utalást a szőlő- és gyümölcstermesztésre, a XVIII. században pedig a homokveszedelem elleni küzdelem egyik hatékony fegyvere volt a szőlő a gyümölcs és erdő mellett az itteni települések lakóinak. A filoxéravész idején a magyar szőlőkultúra átmentésének volt meghatározó bázisa a kunsági homok. Ekkor települt ide Kecskemétre Mathiász János méltán világhírű szőlőnemesítő és létesült mikóstelep is. Mindkét hely (Kecskemét - Katonatelep és Miklóstelep) a hazai szőlészeti és borászati kutatás fontos központja.
Az alföldi szőlőkre utaló 10-14. századi adatok és a rekonstruálható ökológiai környezet elemzése azt bizonyítja, hogy a szőlő ebben az időszakban, az ártéri erdőkben, természetes tenyészhelyükön élő fákra futtatott formában díszlett. A szőlőtövek ebben a formában történő nevelése, gondozása átmenetet képviselt a gyűjtögetés és a tényleges termesztés között.
Szent István király (1001-1038) korából fennmaradt oklevelekből tudjuk, hogy az Alföld e korban apró falvakkal népesült be. Volt közöttük egy-egy nagyobb, és ezt gyűrűként vette körül 9-10 kisebb falu. A honfoglalás után az Alföldön sok volt a járhatatlan mocsár, nádas, füves lápos terület, a kiemelkedéseken nyír, éger-, kőris-, gyertyán- és fűzfaerdők voltak. Ahol erdő nem volt, ott a homokot fű kötötte meg.
Az utóbbi kétszáz évben a vízszabályozások és a futóhomok felszakadása alaposan átalakította az Alföld természeti képét. Igen valószínűnek látszik, hogy hajdan a Duna-Tisza köze sokkal inkább a folyók vízteréhez tartoztak. A Duna-Tisza közét dús füvű rétek ligetes erdők jellemezték, melyeket kisebb nagyobb tavak és vízfolyások tagoltak. Feltételezhetjük, hogy Soltvadkert is ez egykor itt létező vadkert, vagyis vadgyümölcsöt is termő erdőről kapta a nevét. De természetes élőhelye lehetett a szőlőnek a mai Kiskőrös vagy Kecel is.
Ebben a korban a szőlőt nem kizárólag borkészítés céljára termesztették, hanem az főként étkezési célokat szolgált. A gyümölcsöskertek az anyaközségek közvetlen határában egy-egy kedvező fekvésű dombon keletkeztek úgy, hogy a gyümölcsöt lassan a szőlővel vegyes gyümölcsös váltotta fel. A termelés csak a saját szükségletek kielégítését szolgálta.
Míg a XI. és XII. században, a gyümölcsöskertekben csak itt-ott volt egy-egy tőke szőlő, addig a XIII. század végén a megritkult gyümölcsfák helyére a könnyen szaporítható, gyors növekedésű szőlőt telepítették.
Borkészítés szempontjából ezidőtájt a szőlőnek még nincs nagy jelentősége, csak étkezési szőlőt termesztettek. Borkészítéssel a magasabb dombok, a hegyoldalak lakósága foglakozott.
"A szabadszállási borok jóságát eléggé bizonyítja az, hogy Lajos saját asztalára szedeté ezen szőlők tizedét". A későbbi kutatások szerint az utalás Szabadhegyre vonatkozik, így a legenda, mely szerint Nagy Lajos király (1342-1382) udvarában alföldi borokat is fogyasztottak további igazolásra vár.
A szőlők tulajdonjoga ebben az időben egészen különleges volt. Mindenki szabadon adhatott, vagy vehetett szőlőt. A szőlőnek való területet az erdőtől fáradtságos munkával kellett elhódítani. Így e korban a szőlőhegyek birtokossága a legkülönbözőbb osztályhelyzetűekből állott. Még ma is láthatók szőlőhegyeken a maradványai a főúri lakok és a mellettük levő viskóknak. A szőlőterület bekerítettségénél fogva mindinkább autonóm területté vált és külön törvényei alakultak ki.
Az Alföldön már a középkorban használták a hegy megjelölést, mert az alföldi népnyelv minden kis dombot hegynek nevezett. Ez is utal arra, hogy az alföldiek szőlői eredetileg a Szerémségben és a Dunántúlon, hegyes vidékeken voltak. A szőlőhegyek a nevüket általában azokról az utakról nyerték, amelyek mellett elterültek. Így kapták például a Kecskemét környéki dombokon XIV. században települt, legöregebb szőlőterületek a "Budai-hegy, Kőrös-hegy, Vacsi-hegy elnevezést.
A török adórendszer a fejadótól kezdve a kapu-, ágypénz-, szőlő-, bor-, cseberadón át mindent megadóztatott. A lakóság a nagy adóterhek elől elmenekült, aki maradt, a fizethetett, az elmenekültek helyett is. Az elpusztult falvak lakóssága a mezővárosokba húzódott. Ekkor fejlődtek ki a nagyobb települések, mint Nagykőrös, Cegléd, Kecskemét, Halas. Kecskemétről tudjuk, hogy 37 község határát szívta fel ebben a korban. A városok khász birtokok voltak, és a török szultán személyes tulajdonát képezték, így némileg védelmet élveztek.
A török hódoltság hosszú időn át nem volt alkalmas új szőlők telepítésére. Később a városok környékén levő szőlők felújítása megtörtént, ugyanis a távoli szőlőbirtokokat e települések lakói elveszítették és helyben kellett a szőlőterületek pótlásáról gondoskodni. Bár a törökök vallása tiltotta a bor élvezetét, de úgy gondolták, Magyarország messze van Mohamedtől, bizony sok bort leeresztettek torkukon.
A szőlőültetvények legnagyobb pusztulása a XVII. században következett be. A század elején a tizenötéves háború, majd a törökök kiűzése idején a szőlők parlagon maradtak. A folytonosság csak a mezővárosok környező szőlőinél feltételezhető. A XVII. század végi krónikák parlagszőlők felújításáról szólnak.
A törökök kiverése után nagy lendülettel indult meg a szőlő és gyümölcstelepítés. A birtokukra visszatért földbirtokosok más vidékek termelési tapasztalatait is hasznosították. A telepítéshez a mezővárosokból szerezték be a szükséges szaporító anyagot. Erre az időre tehető a későbbiekben oly meghatározóvá váló szőlőfajták tömeges elterjedése, a Kövidinka, Kadarka fajták térnyerése. A Kadarka szőlő terjedésével egyidőben a balkáni vörösbor kultúra is meghonosodott.
A mezővárosok megfogyatkozott lakóssága nem tudott megbirkózni a határában levő nagy területekkel. A műveletlenül maradt földek és a kiirtott erdők helyét elfoglalta a homok, amiből a művelés elmaradása miatt alakult ki a híres alföldi táj, a puszta.
A városok kezdeményezésére indult meg a nagyarányú gyümölcs és szőlőtelepítés a Kiskunságban. A helyi önkormányzatok különböző intézkedésekkel ösztönözték polgáraikat a kertészeti kultúrák művelésére. Ekkor alakulhatott ki a ma is jellemző kétlaki életmód ebben a régióban. A szarvasmarha mellett a bor lett a legfontosabb kereskedelmi cikk.
A szőlőterületek növekedése következtében a helyi piacok telítődtek. A Kiskunságban termesztett bortól, akik azt nem ismerték idegenkedtek, s még akkor sem fogyasztották, ha a minőségük a hegyi borokéval vetekedett is. A helyi termelők ezért cselhez folyamodtak, és a boraikat a szőlőhegyek neveivel kínálták. " Átvitték a hegyen ! ". A XIX. században, a köztudatban mélyen be volt gyökerezve, hogy csak hegyen terem igazán jó bor, s a vásárlók a bizalmatlanságukat a valóság ismeretében sem tudták levetkőzni.
Az alföldi szőlőtermesztés kialakulásában új fordulópontot jelentett a filoxéra megjelenése hazánkban. A szaksajtóban, a napilapokban százával jelentek meg cikkek a filoxéráról és az ellene való védekezésről. A törvények egész sorát hozták a vész tovaterjedésének megakadályozására. Míg hazánk szőlőterülete 1885-ben 752 ezer kh volt, addig 1894-re 423 ezer kh-ra csökkent le a filoxéra pusztítása nyomán. A szőlősgazdák legnagyobb bosszúságára a legszebb, és minőségben legjobb hegyi szőlők pusztultak ki, és az addig lenézett homoki szőlők mentesek maradtak a fertőzéstől.
Miklós-telep létesítésének fő célja az volt, hogy a termesztett fajtákat a filoxéra pusztítása elől megmentse, és továbbszaporítsa. 1892-ben a földművelési miniszter rendeletére a Miklós-telep termésének egy részét fajtánként külön-külön szüretelték, és a Magyar Királyi Országos Központi Mintapincészetben dolgozták fel, kezelték. A borok jó minősége meglepte a szakembereket, egyúttal bizonyította azt is, hogy a homoki borok minősége a pincészetekben elvégzett szakszerű borkezelések esetén megfelel a legkényesebb ízlésnek is.
Miklós-telep példája csakhamar buzdítóan hatott az immúnis homokterületeknek szőlővel való beültetésére. Ebben a tekintetben különösen Kecskemét, Tiszakécske, Izsák, Kiskőrös, Soltvadkert, Kecel, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Jánoshalma, Bácsalmás mutatott jó példát. A telepítések a kor előírásainak figyelembe vételével történtek. A talaj forgatásával, a rónázással szabályos szerkezetű ültevények alakultak ki. A helyi iparosok a művelő eszközök kialakításában szereztek érdemeket.
A századfordulón Kecskeméten élt és dolgozott a legnagyobb magyar szőlőnemesítő Mathiász János (1838-1921), aki munkássága során 88 csemege és borszőlőfajtát állott elő, és lefektette a korszerű csemegeszőlő termesztés alapjait.
Egymás után épültek fel a 2-3 ezer hl-es pincészetek és présházak is, melyek a kor legmodernebb eszközeivel lettek berendezve.
Még be sem fejeződött a filoxéra vész utáni rekonstrukció, amikor az első világháború, majd azt követően a túltermelési válság súlyos csapást mért a borgazdaságra. Az I. világháborút követően a szőlőterületek egyharmada a határokon kívül került és így a homoki szőlők relatív részesedése megnőtt. A belföldi piac szűkülése mellett az export lehetőségek is korlátozódtak. A háború után politikai okokból elzárkóztak a hagyományos vevők a borok importjától.
A két háború közötti időszakot a Kiskunsági borvidéken is a stagnálás és a hanyatlás jellemezte.
A második világháborút követően növekedett a termelési kedv, de az alapvető termelési eszközök hiánya miatt a szőlőtermesztés és borászat színvonala nem emelkedett. 1946-ot követő években a Kiskunsági borvidék területén tevékenykedő borkereskedők pincéinek államosításával kialakult az Állami Pincegazdaság szervezete. A bor jövedéki cikként pénzügyőri ellenőrzés alá esett.
A Tsz szervezések során kialakult mezőgazdasági szövetkezetek kertészeti ágazataiban is helyet kapott a szőlő. Ezek között a Keceli térség fejlődése a legszembetűnőbb. Itt közel 2.000 ha nagyüzemi szőlő létesült, melyhez a pincészeti kapacitás is kialakításra került.
A Kiskunsági borvidéken a magángazdálkodás a mezőgazdaság szocialista átszervezése idejében is megmaradt. Sajátos formája a Kiskőrös, Soltvadkert, Orgovány térségében a szakszövetkezet, mely a termelőket integrálva működött közre a termés értékesítésében.
Az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején művelésmód és fajtaváltás zajlott le a térségben. A szakcsoporti keretek között telepített ültevények fajtaszerkezete a fehér szőlőnél az interspecifikus fajták felé tolódott el.
Ebben az időszakban alakult ki a vörös bort adó ültetvények kedvező fajtaszerkezete is.
A borászati technológia tovább fejlődött, Izsákon, Kecelen, Kecskeméten, Kiskőrösön, Kiskunhalason, Nyárlőrincen, Soltvadkerten korszerű palackozó üzemek létesültek, és jelentős volumenű pezsgőgyártó kapacitás jött létre.
A termelés volumene a nyolcvanas évek végére meghaladta a kettőmillió hl-t. A termett bor 60 %-a keleti exportra került ( volt szocialista országok. )
A politikai rendszerváltás a szövetkezeti és kárpótlási törvények életbe léptetésével megindította a szőlőtermesztés atomizációját, a birtokviszonyok átalakulását.
A 90-es évek végére a termőterületek csökkenése megállt, és megkezdődött a szőlőtermesztés ismételt megújulása. Kihasználva a kormányzat által nyújtott támogatásokat új borászati üzemek létesültek, melyek a legmodernebb technológiát alkalmazzák. Az alföldi szőlőtermesztésben rejlő lehetőségeket a nyugati tőke is felfedezte - bár óvatosan -, de egyre határozottabban megindult a külföldiek beruházása a térségben.
Az Alföldön a szőlőtermesztés hagyományait, senki nem vitatja. Szükségességét alátámasztja, hogy a szőlő és bor mintegy 30.000 családnak ad megélhetést, vagy kiegészítő jövedelmet e térségben. Mi sem jellemzi fontosságát jobban, mint a mondás mely szerint:
" Szőlőt termeszteni nem az Alföldön lehet leggazdaságosabban, de a növénykultúrák közül az Alföldön a szőlőt lehet leggazdaságosabban termeszteni. "
1. Dr. Bíró Péter ( l993. ): Borrendek. Marketing 1993. 1 szám.
2. Botos Ernő ( 1990. ): Az eredetvédelmi rendszer kialakítása a szőlő és borgazdaságban MTA. Budapest
3. Botos Ernő ( 1992. ): A bor eredetvédelme. Magyar Mezőgazdaság 48 évf. 17. szám
4. Hanusz István ( 1901. ): Borág és nedűje. Katona Tsg. Kecskemét
5. Dr. Herpay Balázs ( 1995. ): Értékelő jelentés a Kollektív Bor Marketing Program 1994-évi teljesítéséről. Kézirat
6. Keresztes József ( 1992. ): Az Alföld borvidékeinek eredetvédelmi kérdései. Előadás
7. Keresztes József ( 1994. ): Az alföldi borok megnevezésének kérdései. Előadás
8. a 40/1977. (XI.29.) MÉM rendelet: MÉM értesítő XLV. évf. 21. szám
9. az 1994. évi CII. törvény a hegyközségekről. Magyar Közlöny 1994/128. szám
10. Dr. Németh Márta ( 1987. ): Public relations a vállalati gyakorlatban. Magyar Reklámszövetség.
11. Dr. Rohály Gábor ( 1991.): Heten ...mint a borbírák. Magyar Mezőgazdaság 47. évf. 27. szám
12. Sándor Imre ( 1987.): Marketingkommunikáció. Közgazdasági és Jogi kiadó, Budapest
13. Szabó Ilona ( 1994.): A borászati ágazat helyzete és lehetőségei. Diplomamunka, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, Budapest
14. Tóth-Zsiga István ( 1994. ): A jó bornak is kell cégér. Élelmezési Ipar, 1994/3. szám
15. Törzsök Éva ( 1990. ): Exportmarketing. Universitas
16. Dr. Urbán András ( 1994. ): Hivatalos eredmények és értesítő a XXIV. Országos Borversenyről. Magyar Szőlő és Borgazdaság, IV. évf. 6. szám
FVM Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet
Kecskemét
- Részletek
- Találatok: 11738
Tisztelt Látogató !
Magyarország legnagyobb területen gazdálkodó borvidéke a Kunsági borvidék. A szőlőültetvények zöme a Duna-Tisza közén helyezkedik el, de a borvidékhez tartoznak a Tiszazug szőlőskertjei is. A fehér borok kitűnnek friss, finom virágillatukkal, nemzetközileg is elismertek az itt termett rozék, és kedvetek a könnyű kunsági vörösborok. Látogasson el hozzánk, ismerje meg nevezetességeinket, a méltán híres gasztronómiát és természetesen a borainkat.
Várjuk szeretettel !
Tisztelt Olvasó !
Ha bárminemű észrevétele, kérése vagy meglátása lenne a weblappal kapcsolatosan, vagy a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának munkatársait szeretné közvetlenül e-mail-ben megszólítani, ezen az oldalon lehetősége nyílik rá! Kérjük Önt, hogy minél gyakrabban éljen ezzel a lehetőséggel, hogy észrevételeit és javaslatait figyelembe véve, munkánk minél hatékonyabb, eredményesebb legyen !
A Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa